A Komplementaritás című bejegyzésemhez kaptam egy igen megtisztelő megjegyzést MSMESTER-től, amit ez úton hálásan köszönök. Minden visszajelzés fontos, mintegy medret képez gondolataim folyamának.
Sokat hezitáltam, hogy reagáljak-e, s ha igen, miként a megjegyzésre, ami a vallásbölcselet és filozófia végtelen vizeire kormányoz, melynek mélysége beláthatatlan. Mivel sem bölcsész, sem teológus, sem pedig a klasszikus értelemben vett filozófus nem vagyok, számomra ez veszélyes terep.
Előrebocsátom,megpróbálok semleges és ítélkezésmentes maradni, úgy hogy kedves "msmester" megjegyzését igaznak fogadom el, csakúgy, mint Planck-ét. És itt mindjárt látszólagos ellentétbe keveredtem, azonban mint tudjuk, a két állítás kiegészíti egymást...
Elmagyarázom. Planck kijelentése bizonyos vallás és/vagy filozófia tükrében valóban tévedésnek tekinthető, de különböző iskolák, irányzatok évezredek óta szemben állnak egymással, a megbékélés vagy kiegyezés halvány reménye nélkül. Azonban, amit mondott, az akkor és ott az ő lényének valóságos megnyilvánulása volt, az ő Valósága. Az isteni és az emberi természet együttes megnyilvánulása. A tudomány embere, az objektív természettudós, és a vallásos, Istenkereső ember. A "tudományosan" megmért, megfigyelt természet a szubjektum forrásvizével átitatva a már idézett módon nyilvánult meg.
És itt ismét néhány figyelemreméltó gondolatra hívnám fel a tisztelt olvasó figyelmét, mely szervesen kapcsolódik a fent tárgyalt problémához.
Elsőként Emanuel Swedenborg (1688-1772), látnok és misztikus "Arcana Coelestia" című művéből vett idézet:"Az ember földi életében két dolog mutatkozik alapvető jelentőségűnek: a tér és az idő, mivel ezek a természet jellemző sajátosságai. Tehát a térben és időben zajló élet a földi, a természetben élt életet jelenti számunkra. A másik létsíkon azonban e két fogalomnak semmilyen jelentősége nincs.
... tér és idő helyett bizonyos állapot létezik, és ebben a másik életben az állapotok felelnek meg annak, ami a természetben tér és idő volt.
Ebből is látható, hogy a földi világban, illetve a természetben élő embernek milyen elképzelése lehet a másik világról és a vallások titkairól: csak akkor hajlandó hinni ezekben, ha kézzelfogható bizonyítékok segítségével érzékelhet, vagy érthet meg valamennyit e dolgokból. Kénytelen azt feltételezni, hogy ha megfosztanák a tér és idő fogalmától, sőt magától az időtől és tértől, ő maga is semmivé válna, többé nem lenne képes érezni és tisztán gondolkodni. Valójában pedig épp az ellenkezőjéről van szó."
A filozófusokat és misztikusokat mindig is foglalkoztatta az objektív tudat és a tudattalan. Napjainkban a pszichológusok és pszichiáterek érdeklődésének középpontjában a mentális folyamatok állnak, de vizsgálati módszereik nem teljes értékűek, mivel nem szentelnek elegendő figyelmet ezen folyamatok kozmikus eredetének. Az emberi tudat tanulmányozása rendkívül bonyolult dolog, mert J. C. Friedrich von Schiller szavaival élve: "nagyon nehéz visszatalálnunk a forráshoz, melyből a szükségszerűségre és az egyetemességre vonatkozó ideáink fakadnak."Valamint: "Sem az elvont gondolkodás, sem a tapasztalatok nem tudnak visszavezetni bennünket ahhoz a forráshoz, amelyből a törvényszerűség és az egyetemesség ideái származnak. E forrást időbeli eredetének megfoghatatlansága rejti el a felderítő és megfigyelő elme elől, és érzékeken túli eredete elérhetetlenné teszi a metafizikai kutatásokat folytatók számára." Azonban: "Az igaz és helyes ideák a leganyagiasabb korszakban is egyértelműen, romlatlanul és korlátlanul nyilvánulnak meg. Anélkül, hogy meg tudnánk mondani, hogyan vagy miért történt egyszerre csak meglátjuk az Örökkévalóságot az időben, megértjük az esetlegességet követő szükségszerűséget. így történik, hogy anélkül hogy bármi részünk lenne benne, felébred bennünk az érzékelés és az öntudat. Mindkettő eredete független az akaratunktól, mint ahogy kívül esik ismereteink körén is."
És végül érdemes felidézni Órigenész, az egyik legjelentősebb görög egyházatya mondatait az objektív és szubjektív tudat, Isten természetének "látása" és "megismerése" viszonyában:
"Látni és látottnak lenni testi, megismertnek lenni és ismerni szellemi természetű dolog. Nem gondolhatunk el sem az Atyáról sem a Fiúról semmi olyat ami a testek sajátossága ami viszont az isteni természethez tartozik, az egyformán érvényes az Atyára és a Fiúra. Hiszen ő sem azt mondja el az evangéliumban, hogy senki sem látja az Atyát, csak a Fiú, és senki sem látja a Fiút, csak az Atya, hanem ezt mondja: < Senki sem ismeri az Atyát, csak a Fiú, s a Fiút sem ismeri, csak az Atya> (Mt. 11,27). Ebből nyilvánvaló, hogy mindannak, amit a testi természetek kapcsán látásnak és látottnak mond, az megfelel annak, amit az Atya és a Fiú kapcsán megismerésnek és megismertnek nevez. Ez az ismeret pedig a tudás erejéből és nem az esendő látásból származik."
