A végén kezdem.
A legenda szerint Newtont egy alma "ihlette" meg, engem egy mondat. Persze, a legenda jócskán torz, mondhatnám bárgyú sztori. Newton nem pusztán korának, de az emberiség történetének - a történeti emberiségnek - egyik legkiválóbb tudósa, misztikusa volt. Kevesen tudják, de életét az alkímiának szentelte, tudásának alapját a Rózsakeresztes Rend tanításai jelentették. Ezeket azért említem, mert nem hirtelen és véletlenül, minden alap nélkül jutott korszakos felfedezéséhez, hanem ellenkezőleg: a hatalmas tudásmennyiség egy adott pillanatban fellobbant, megérett, mint az alma, mikor lehull. Ez az alma az aranyalma, Paris almája, a Bölcsesség és SzÉpség Istennőjének szimbóluma. Ízisz, Sophia... Termékenység...
Miért írom ezeket? Mert hasonlót éltem át én is, "természetesen" nagyságrendekkel kisebb villanással, de saját életemet, tudásomat tekintve azonos jelentőséggel. (A pszichológia nemes egyszerűséggel "aha" élményként írja le. Mondjuk, az is.)
Szóval, a lényeg. Közel tíz évnyi tanulás, különböző iskolák, rendszerek, technikák kaotikus össze-visszaságában hirtelen fény gyúlt, meghallottam a Teremtő Szót. Ami egy mondat volt, de egy szikra elég volt ahhoz, hogy az önkeresés lázas, feszültségterhes légkörét lángra gyújtsa. És a Bölcsesség tüzének lángja által rend lett a káoszból. Egy pillanat, de mint "tudjuk", a pillanat maga az Örökkévalóság a maga változásával, fejlődésével, és igen, a pusztulással is. A Teremtés pillanata. Időben kifejezhetetlen, értelemmel fel nem fogható, mégis örök...
És számomra a mindent, Istent egy fizikus, Nils Bohr egy mondata nyilvánította meg:"Contraria contradictionaria, sed complementaria sunt". Az ellentétek nem ellentmondások, hanem kiegészítik egymást. Egy "ártatlan" mondat. Egyszerű. Látszólag. Mégis olyan mélységeket tár fel, mely a Végtelenre nyílik. Ebben az egy mondatban benne van Isten kinyilatkozott Bölcsessége, az összes vallási és filozófiai rendszer, mely az emberiséggel egyidős.
Most nem merülök el benne, de későbbi értekezéseim alapját ez jelenti. Számomra ez a Bölcsek Köve, ebből táplálkozom. Azonban zárásként Bohr két kor és pályatársát idézem a témával kapcsolatban, ami jelzi, nem az én beteg képzelgésem csupán e rövid mondat jelentőségébe vetett hit.
Werner Heisenberg (Bohr tanítványa): "A komplementaritás koncepciója arra való, hogy leírjunk olyan helyzetet,amelyben egyazon esemény két vonatkoztatási rendszerben szemlélhető. A két szemlélet kölcsönösen kizárja egymást, de egyben egymás kiegészítői is, s a jelenség csakis a két vonatkoztatási rendszer egymás mellé helyezésével ragadható meg."
Max Planck (1928. Solvay Konferencia): "Istent úgy éljük át a természettel kapcsolatban, mint mindennek titokzatos ősokát és végső forrását, aki minden tér és időbeli dologtól független, ellenben akitőlminden más származik, az anyag, tér, idő egyaránt, és aki nagyobb minden természeti jelenségnél."
